Rendszerüzenet

Kodály Filharmónia

Jávorkai Sándor – a bécsi Mozarthaus Quartett első hegedűse – szóló játékában gyönyörködhetnek április 2-ai, A zene univerzuma című koncertünk hallgatói.

Az evés-ivás évszázadok óta szoros kapcsolatban áll az énekléssel, tánccal, muzsikával. A piaci árusok kiáltozását már a reneszánszban dalba foglalták éppúgy, mint a víg lakomákat, a jó borokat, tósztokat, vagy a jeles étkeket.

1
...
További híreink

2019. április 12-én immár harmadik alkalommal koncerteznek a Kodály Filharmonikusok a Liszt Ferenc Repülőtér 1. termináljának utascsarnokában. Az épület legendás – koncertteremként való használata pedig több mint izgalmas vállalkozás. Somogyi-Tóth Dániel karmester-orgonaművész szívügye a helyszín és annak kultúra általi „újraélesztése”. Igazgató-művészeti vezetőnk az interjúban azt is elárulja, miért.

Április 23-án, a Kodály Filharmonikusok koncertjén egy izgalmas „hangtárlat” keretében két, meglehetősen eltérő karakterű romantikus mester portréjával ismerkedhet meg közönségünk (Liszt és Mendelssohn-Bartholdy).

Április 16-án este a Kodály Kórus Debrecen koncertje nyújt lelki és művészi elmélyülést a Szent Anna-székesegyházban, ahol három mű hangzik fel.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.