Rendszerüzenet

Közös éneklésre invitáljuk a közönséget!

Közös éneklésre invitáljuk a közönséget!

Nemzetközi hírű, professzionális koncerténekkarunk, a Kodály Kórus bérletbeharangozó előadásra készül szeptember 12-én, a Megtestesülés Plébániatemplomban, melyen akár a közönség is bekapcsolódhat a közös éneklésbe!

A hangverseny témáját a Mária-kultusz ihlette. Tudta, hogy az Üdvözlégy latin szövegének, az Ave Mariának legalább háromezer feldolgozása létezik? Természetesen manapság is születnek új művek, amelyek Szűz Máriához intézett fohászt zenésítik meg. A Kodály Kórus bérletbeharangozó koncertje reneszánsz kompozíciókkal tarkított kortárs műsorával azt bizonyítja, hogy bár a zenei nyelv folyamatosan változik és megújul, a spirituális mélység örökérvényű.

A Budapest Music Centerben már nagy sikert aratott előadás ezúttal Debrecenben hallható! Közreműködik a Kodály Kórus és korrepetitoruk, Vojevogyina Olga zongorán. Az előadást vezényli és moderálja Kocsis-Holper Zoltán, a Kodály Kórus vezető karnagya.

Ez még nem minden! KÖZÖS ÉNEKLÉSRE hívjuk Önöket ezen az alkalmon! Ifj. Sapszon Ferenc Üdvözlégy Mária című, hatszólamú kórusművét (Szilas Imre dallamára) szeretnénk a közönségünkkel együtt megszólaltatni.

Nincs más dolga, mint a saját szólamának megfelelő kottát letölteni, megtanulni, és a koncert egy adott pontján az előadókkal és a vállalkozó szellemű énekesekkel megszólaltatni ezt a szívhez szóló kórusművet.

A kottát Sapszon Feri bácsi engedélyével itt osztjuk meg Önökkel: ÜDVÖZLÉGY MÁRIA KOTTA

Találkozzunk és énekeljünk együtt szeptember 12-én, a Kodály Kórus koncertjén!

Információ és jegyvásárlás: https://kodalyfilharmonia.hu/hangversenynaptar/esemeny/534/maria-maria-mennyei-szep-virag, valamint személyesen, a Klassz Pont jegyirodában.

 

A Kodály Kórus és vezető karnagyuk, Kocsis-Holper Zoltán

Kodály Kórus, vezényel: Kocsis-Holper Zoltán (vezető karnagy)



Kocsis-Holper Zoltán

Közös éneklés a közönséggel a Budapest Music Centerben

Csatlakozzon Ön is a nem mindennapi koncertélményhez Debrecenben!

További híreink

A Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú Nonprofit Kft. Kodály Filharmonikusok együttese PRÓBAJÁTÉKOT hirdet cselló tutti HATÁROZOTT IDEJŰ ÁLLÁSRA hosszabbítási lehetőséggel.

Megjelent legújabb programfüzetünk: Kodály Ősz 2025!

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.