KLASSZIKUSOK ÉJSZAKÁJA – Ravel csillagai
KLASSZIKUSOK ÉJSZAKÁJA – Ravel csillagai
A virágkarneváli ünnepkör hagyományos nyitórendezvényeként, a Kodály Filharmónia Debrecen idén is klasszikus zenével tölti meg Debrecen emblematikus helyszíneit! Augusztus 15-én, pénteken, a komolyzene szerelmeseinek nem érdemes hamar nyugovóra térni, ugyanis egész estés zenés programsorozat várja őket!
A Kodály Filharmonikusok kamaraformációi a belváros több pontján is láthatóak és hallhatóak lesznek az este folyamán. 16 óra 30 perckor Bényi Tibor gordonkaművésszel a Dósa nádor téren startol a zenei kiruccanás. A Klasszikusok éjszakájának csúcspontja a Kodály Filharmonikusok nagyzenekari hangversenye a Kossuth téren felállított nagyszínpadon, ahol a 150 éve született francia zeneszerző, Maurice Ravel előtt tisztelegve Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei és Ravel: Bolero című műveit hallhatják. A zenekart Debrecen város főzeneigazgatója, Somogyi-Tóth Dániel dirigálja. Akik egy kis kórusmuzsikára vágynak, azok számára igazi zenei csemegékkel készül a Szent Efrém Férfikar a Nagytemplom mögötti Emlékkertben közvetlenül a nagyzenekari koncert után. A hagyományhoz hűen az est zárásaként „Egy kis éji zene” csendül fel a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában, Bényi Tibor vezényletével.
A kiskoncertek INGYENESEN látogathatók, a Kossuth téri nagykoncertre helyreszóló belépőjegyek 3000 forintért válthatók a www.kodalyfilharmonia.jegy.hu oldalon és a Klassz Pont jegyirodában.
A nagykoncert meghallgatása az ültetett nézőtéren kívül DÍJTALAN!
Bővebb információ: https://kodalyfilharmonia.hu/hangversenynaptar/esemeny/538/klasszikusok-ejszakaja-ravel-csillagai
A Kodály Filharmonikusok nagyzenekari hangversenye a Kossuth téren
Somogyi-Tóth Dániel és a Kodály Filharmonikusok
Bényi Tibor és a Kodály Filharmonikusok a Nagytemplom mögötti Emlékkertben
Kodály Filharmonikusok művészei az Aranybika Szálló előtt
Szent Efrém Férfikar a Nagytemplom mögötti Emlékkertben