Rendszerüzenet

Reneszánsz dallamok és kortárs harmóniák – a Kodály Kórus Debrecen a BMC-ben

Reneszánsz dallamok és kortárs harmóniák – a Kodály Kórus Debrecen a BMC-ben

Három koncert, három nem mindennapi műsor: a madrigálok vidám világa, Palestrina öröksége és a Mária-kultusz zenei lenyomata – Debrecentől Budapestnek, szeretettel.

A Kodály Kórus Debrecen budapesti koncertsorozatának izgalmas műsora a kórusművészet örökérvényű szépségére és folyamatos megújulására hívja fel a figyelmet, a hangversenyeken pedig az is kiderül, hogy napjaink énekkari muzsikája közelebb áll a reneszánszhoz, mint gondolnánk.

A tavaszt rögtön március elsején köszöntik Modernkori madrigálok című programjukkal.

A reneszánsz műfaj hol könnyed, hol pikáns, hol kifejezetten drámai darabjai koruk legnépszerűbb világi muzsikái voltak, tele játékossággal, érzelemmel és zenei ötletekkel. A műfaj ma is él és inspirál: ezen az estén amerikai, angol és magyar kortárs szerzők friss kompozíciói szólalnak meg, köztük több ősbemutatóval, bizonyítva, hogy a madrigálok világa ma is pezsgő és aktuális.

Április 5-én a hangversenyek sora az Olasz ízek – Palestrina akkor és most című esttel folytatódik. A reneszánsz vokálpolifónia egyik legnagyobb itáliai mestere ötszáz éve született. Letisztult, éteri szépségű kórusművei máig a zeneszerzők tananyagának alapját képezik. A tudását egykoron Ennio Morricone vezetése mellett is csiszoló olasz karmester és zeneszerző, Lorenzo Donati Palestrina műveit kortárs olasz szerzők kompozícióival állítja párhuzamba, rámutatva, hogy a 16. századi itáliai kórushagyomány bizony hatással van a mai zeneszerzőkre is.

A Kodály Kórus Debrecen tavaszi szezonját május 24-én a Mária, Mária, mennyei szép virág című koncert zárja, amelyből megtudhatjuk, hogy Szűz Mária alakja az egyházi zene egyik legtermékenyebb ihlető forrása. Az „Ave Maria” sorai évszázadok óta visszhangzanak a templomok falai között, inspirálva régi mestereket és kortárs komponistákat egyaránt. A Kocsis-Holper Zoltán vezette együttes utolsó tavaszi hangversenye ezt a gazdag hagyományt idézi meg, reneszánsz mesterművektől napjaink lenyűgöző feldolgozásaiig.

- Tóth Endre -

 

Kodály Kórus

 

Kocsis-Holper Zoltán

További híreink

Hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Orosz Zenei Fesztivál Debrecenben március 24 és 29 között, hétfőtől csütörtökig, valamint szombat este ad koncertet a közönségnek! Idén a nagy orosz zeneszerzők életének személyes oldalaiba és inspirációjuk forrásaiba pillanthatunk bele a "Barátságaikon" keresztül.

2025. március 25-én, délelőtt 10 órától ingyenesen megtekinthető a Bach 340 koncertünk nyilvános főpróbája!

Április 26-án Giovanni Bertolazzi és a Kodály Filharmonikusok koncertje a Zeneakadémián!

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.