Rendszerüzenet

Ukrán énekesek lettek Európa legjobbjai

Ukrán énekesek lettek Európa legjobbjai

Debrecenben versengett a hétvégén a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny keretében a “Kórusmuzsika Európa Nagydíjáért” három kiemelkedő európai kórus, mely szoros küzdelemben az ukrán Sophia Kamarakórus győzelmével zárult.

Az idén először a Kodály Filharmónia Debrecen által megrendezett, hat illusztris nemzetközi kórusverseny által alapított Kórusmuzsika Európa Nagydíja (European Grand Prix for Choral Singing, EGP) elnevezésű megmérettetésen – korábbi versenygyőzelmeiknek köszönhetően – három kórus indulhatott: a svéd En Kör, a Baszk Ifjúsági Vegyeskar, valamint az ukrán Sophia Kamarakórus. Az Európa egyik legrangosabb énekkari versenyének számító seregszemlén kizárólag olyan kórusok vehetnek részt, melyek az elmúlt évben – jelen esetben a pandémia miatt 2021-ben – nagydíjat nyertek Arezzo (Olaszország), Debrecen, Maribor (Szlovénia), Tolosa (Baszkföld, Spanyolország), Tours (Franciaország) vagy Várna (Bulgária) neves versenyein, azaz a legjobbak legjobbját kereste az öt tagú nemzetközi zsűri.

A Grand Prix győztese az ukrán Sophia Kamarakórus lett Olekszandr Samritszkij vezényletével, akik öröménekléssel hálálták meg a Peter Broadbent (Nagy-Britannia) vezette zsűri ítéletét és a közönség tapsát.

Daróczi Katalin versenyigazgató elmondta: a járvány után lassan tért vissza az élet a kórusmozgalomba, de a már megrendezett fesztiválok, versenyek nyomán egyértelműen kijelenthető, hogy idén már újult erővel és megújult repertoárral vágnak neki világnak az együttesek. Célunk, hogy a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny jövő évi újbóli megrendezésével Debrecen ismét otthonává válhasson a művészi szempontból az egyik legszínvonalasabb, ugyanakkor igazán közösségteremtő eseménynek.

A művészeti bizottság részéről Kocsis-Holper Zoltán, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya kiemelte: a mostani EGP is rávilágított arra, hogy milyen hatalmas kincs egy ilyen nemzetközi verseny, amikor Európa legnívósabb együttesei látogatnak el Debrecenbe és mutatják be lenyűgöző tudásukat, zeneiségüket, kiemelt szerephez juttatva a magyar kortárs szerzőket. Ez minket is inspirál, frissít és új célokat ad a mindennapok munkájához. Ráadásul ilyenkor fokozott figyelem irányul Debrecenre, a magyar kóruszenék gazdagságára és kulturális kincseinkre. Hatalmas érték ez – fogalmazott Kocsis-Holper Zoltán. 

Amint Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója elmondta, a cívisváros több mint félévszázados múltú kulturális rendezvénye, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny 2024-es újbóli megrendezésének előhangjaként is tekintenek a mostani megmérettetésre, mely a terveik szerint a jövő évtől biennálé rendszerben váltja egymást Debrecen hangszeres versenyével, a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versennyel. Utóbbi az idén 100 éves születésnapját ünneplő Kodály Filharmonikusok és szintén centenáriumos Psalmus Hungaricus köré épülő oratóriumvezénylési karmesterverseny lesz ez év augusztus végén, melyre több mint 300 jelentkező nevezett a világ minden tájáról. A főzeneigazgató a hétvégi verseny színvonala kapcsán hangsúlyozta: Debrecen legendás múltú és világszínvonalat jelentő versenye bizonyítja, hogy nem csak a fővárosi művészeti élet képvisel értéket és élvonalat hazánk kulturális életében, valamint reményét fejezte ki, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium többszöri szándékkifejezésének megfelelően valóban megnyílik egy professzionális munkafolyamat lehetősége a vidéki Magyarország magaskultúrájának megtartása és fejlesztése érdekében is.

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.