Rendszerüzenet

Mindenki derül, ha minden kiderül

Mindenki derül, ha minden kiderül

Humoros műveket tűz műsorra a Kodály Kórus Debrecen a Budapest Music Centerben

Bevalljuk, vagy sem, még a legnyitottabb embereknek is vannak előítéleteik. Nem feltétlenül az élet nagy dolgaiban, inkább a személyes létükét érintő területeken. Elég, ha az étkezési szokásokra gondolunk, amelytől a zenei ízlés kérdése nem is áll olyan távol. „Az ember az, amit megeszik” (Der Mensch ist, was er isst), szól a Feuerbachtól származó mondás, melyet Kodály is idézett a zenei táplálék minőségére utalva.

Sokak gondolják úgy, hogy a művészi zene túlzottan komolykodó és fennkölt, és mi sem áll tőle távolabb, mint a derű és a szórakoztatás. A nemzetközi rangú Kodály Kórus Debrecen soron következő hangversenye igyekszik eloszlatni ezeket az egyoldalú állításokat. Bár az évszázadok kórusmuzsikájának talán legerőteljesebb jellemzője a szakralitás, az egész műfaj tekintetében azonban számos más tematika és életérzés is megjelenik. A zeneszerzők minden esetben a saját lényükön keresztül tükrözve ábrázolják, fogalmazzák meg a világból szerzett benyomásaikat. Ezek közül nem hiányoznak a könnyeden, vagy gúnyosan karikírozó, játékos, vagy éppen kifejezetten humoros alkotások sem. Az említett vonások talán legkézenfekvőbben a vígopera műfajában jelentek meg, azonban a kóruszenei repertoárban is jócskán fellelhetők.

Az talán nem szokatlan, ha egy veretes hangversenyprogram végén, ráadásként valami egészen könnyed művel köszöni meg a kórus a közönség figyelmet. Különlegesnek tekinthető azonban az a helyzet, amikor egy teljes koncertműsor áll össze derűt sugárzó kompozíciókból. A megszólaló 20. századi és kortárs darabok szerzői között kiváló külföldi és magyar komponistákat találunk. Éppúgy jelen lesz majd zenei paródia és karneváli hangulatú ütősökkel kísért mű, mint hangutánzó, rap jellegű darab, de hallhatunk a King’s Singers együttes által műsorra vett popslágert is, sőt egy-egy vidám bordal és népdalfeldolgozás sem fog hiányozni a színes palettáról. Ha meghallgatja a Kodály Kórus Debrecen soron következő hangversenyét április 28-án a BMC-ben, bizonyára minden kiderül majd a társas éneklés könnyed és szórakoztató jellegéről, élvezeti értékéről.

Természetesen a muzsikusok életében is adódnak időnként kifejezetten humoros szituációk. Épp a Kodály Kórussal esett meg valaha, hogy egy vidéki ifjúsági hangverseny alatt a kultúrház gondnoka – a színpadra csörtetve – fennhangon diktálta be a villanyóra állását az áramszolgáltató munkatársának. A derék leolvasók nem zavartatták magukat Kodály Mátrai képeit hallva, helyette halasztást nem tűrve teljesítették fontos feladatukat. Míg a gyanútlan karnagy kétségbeesetten próbálta egyben tartani a kórust, addig énekesei visítva, a kacagástól rázkódva küzdöttek meg a darab záró ütemeivel.

– baljos –

 Kodály Kórus Debrecen (Fotó-Thaler Tamás)

A koncertről bővebb infó itt: https://kodalyfilharmonia.hu/hangversenynaptar/esemeny/396/mindenki-derul

A  kortárs sorozat következő, befejező alkalma a ZeneKöltők május 19-én (bővebb infó: https://kodalyfilharmonia.hu/hangversenynaptar/esemeny/397/zenekoltok); a két koncert együttes jegyvásárlása esetén 1000 Ft kedvezmény jár a belépőjegyekre!

Jegyvásárlás: https://kodalyfilharmonia.jegy.hu/

 

 

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.