Rendszerüzenet

Békekoncert a Református Nagytemplomban

Békekoncert a Református Nagytemplomban

A Debreceni Egyetem, fenntartója, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kezdeményezésére, a régió vezető egyházainak és Debrecen városának közreműködésével jótékonysági koncertet és adománygyűjtést szervez az Ukrajnában kialakult háborús helyzet miatt szenvedő civil lakosság segítéséért. A hangversenyen együtteseink, a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus is közreműködik Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Az esemény ingyenesen látogatható! 

A pénzbeni támogatás mellett az összefogás erejét, a segíteni akarás szándékában létrejövő egységet is kifejezik a rendezvényen résztvevők. A támogatások az erre a célra létrehozott bankszámláról a Híd Kárpátaljáért Program részére kerülnek átutalásra egy összegben, a jótékonysági koncertet követően valamint az egyedi kérelmeket elbíráló adományozó bizottság döntése alapján támogatott szervezeteknek lesznek átutalva a jótékonysági koncertet követően.

A Békekoncert fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.
 

Műsor:

KÖSZÖNTŐT MOND Kossa György a GTIDEA Kuratóriumának elnöke és Papp László DMJV polgármestere

KÖZÖS IMA Fekete Károly református püspök vezetésével

J. S. Bach: d-moll kettősverseny BWV 1060 - I. tétel
DE Zeneművészeti Kar tanáraiból, hallgatóiból alakult kamarazenekar
Koncertmester: Alexáné Kardos Ildikó / Ittzés Tamás hegedű, Nagy Csaba oboa

J. S. Bach h-moll szvit BWV 1067 – Bourrée, Polonaise, Menuett, Badinerie
DE Zeneművészeti Kar tanáraiból, hallgatóiból alakult kamarazenekar
Alexáné Kardos Ildikó, Jobbágy Bianka fuvola

Farkas Ferenc: Alkony
Ramiro Reál: Vivamus
Farnz Biebl: Ave Maria 

Lautitia Ifjúsági Vegyeskar
Vezényel: Nemes József

Balla D. Károly: Tövisek közt
Gál Natália színművész, az est háziasszonya

Händel: Messiás HWV 56 - Hallelujah, Worthy is the Lamb, Amen
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen - karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán

Debreceni Református Kollégium Kántusa - karigazgató: Dr. Arany János
DE Zeneművészeti Kar hallgatói

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel - Debrecen város főzeneigazgatója 

 
Bővebb információ: https://bekekoncert.unideb.hu/ 
 
 
 
További híreink

Megjelent Kodály Ősz 2022 programfüzetünk.

A Kodály Kórus próbajátékot hirdet alt / tenor / basszus szólamban határozott idejű állásra, hosszabbítási lehetőséggel.

Minden év október 1-jén, a zene világnapján különleges programmal készülünk. Idén Önöket, a közönséget biztatjuk aktív közreműködésre! Szavazást indítottunk az ünnepi hangverseny nyitányának és két további mű kiválasztására.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.