System message

Jövőre rendezzük meg az első Kodály Nemzetközi Zenei Versenyt

Jövőre rendezzük meg az első Kodály Nemzetközi Zenei Versenyt

Jövőre rendezzük meg az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt Debrecenben, ebben szakmai partnerünk a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales. 2022 júniusában a vonósok, a továbbiakban pedig minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai mérik össze tudásukat.

A versenyre június 1-jén nyílik meg a jelentkezés, és egészen december 16-ig, Kodály születésnapjáig várjuk a pályázatokat a https://kodalycompetition.com/ oldalon. A kilenc fős, nemzetközi zsűrit egy igazi élő legenda, az idén 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora elnökli az első versenyen, körülötte pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Julian Steckel (cselló, München), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója. Ez a névsor önmagában is jelzi, hogy a verseny az első pillanattól fogva az európai élvonalat célozza meg – nemcsak az országban, de a régióban is az egyik vezető eseménye lesz a zenei versenynaptáraknak.

„Debrecen nem csupán kulturális központ, de nyitott egyetemi város is, kevesen tudják, hogy az egész régióban nálunk a legnagyobb a külföldi hallgatók létszáma” – mondta Puskás István, a város kulturális alpolgármestere. Ez a verseny nemcsak a világ legtehetségesebb fiatal muzsikusait hozza el a városba, de egyben nemzetközi kontextusba is helyezi azt a magas minőséget, amelyet a város zenei együttesei és rendezvényei képviselnek, ideértve a Nemzetközi Bartók Kórusversenyt, amellyel ez az új megmérettetés kitűnő párost alkot majd.

„A Kodály Filharmónia Debrecen fontos feladata és célja, hogy keresse azokat a lehetőségeket, amelyekben a város nemcsak regionálisan vagy országosan, hanem nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményre képes” – jelentette ki Somogyi-Tóth Dániel. „A verseny ötlete még az EKF-pályázat kapcsán született meg, és nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan rendezvénnyel bővülhet Debrecen kulturális naptára, amelyre bármely európai város büszke lehetne.”

„A versenyek között is zajlik egy verseny, a Chopin- vagy a Van Cliburn presztízsét pedig inkább évtizedek, mint évek alatt lehet elérni” – nyilatkozta Zsoldos Dávid, a JM International alelnöke. „Egy újonnan alapított versenyt legfőképpen a zsűrivel lehet az élvonalba pozicionálni: éppen ezért különösen hálás vagyok azoknak a szenzációs, a világ minden pontján kapós muzsikusoknak, akik első szóra elfogadták meghívásunkat, és akikkel együtt gondolkodva olyan versenykiírást sikerült összerakni, amely szerintem a világ minden pontján inspirálni fogja a fiatal muzsikusokat.”

A háromfordulós versenyre 2022. június 17–26. között kerül sor, a hegedűsök, brácsások és csellisták pedig nem külön kategóriákban, hanem egymással is versengve játszanak. Az első fordulóban szólóban lépnek fel a versenyzők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy concertót adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

Valamennyi forduló nyilvános lesz, a rendezvények több helyszínen zajlanak majd: a nyitóünnepségre a Debreceni Egyetem impozáns dísztermében kerül sor, az első két fordulónak pedig a tavaly teljesen felújított Kodály Iskola koncertterme ad otthont. A zenekari döntő már a helyszín miatt is izgalmas lesz, hiszen a Csokonai Színház jövő májusra elkészülő új, multifunkcionális helyszínének egyik első rendezvényeként látogathatjuk meg.

További híreink

Komolyzenei nagykoncert Debrecen főtéren, kóruskoncert a Nagytemplom mögötti Emlékkertben, zenélő belvárosi teraszok és Kis éji zene a Dósa nádor téren. A programok 20:30 és 24:00 óra között folyamatosan zajlanak! Idén partnereink a Debreceni Ünnepi Játékok és a Cziffra Fesztivál.

Ebben a szezonban hat bérlettípust kínálunk, köztük két újdonsággal! Tekintsék meg a 2021/2022-es évadot bemutató kiadványunkat!

2021/2022-es évadunkra július 15-én indul a bérletváltás. Részletek hamarosan!

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.