Rendszerüzenet

Online térben kaptak elismerést művészeink

Online térben kaptak elismerést művészeink

Két héttel ezelőtt számoltunk be az Évad ifjú zenekari művésze és énekművésze díjak átadásáról, december 8-án, a Klasszikusok D-ben online élő koncertközvetítésen pedig több más művészeti díj is kiosztásra került.

 

Az eseményre hagyományosan a júniusi évadzárónkon kerül sor, ám az idén a rendkívüli helyzet miatt elmaradt, így most – még mindig rendkívüli körülmények között – adtuk át a kitüntetéseket. Az elismeréseket Dr. Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője adták át:

 

A Gulyás György szellemiségéhez méltó, a Kodály Kórusban több évtizede végzett példamutató, magas színvonalú munkájának elismeréséért Gulyás György-díjat kapott a 2019/2020-as évadban Deményi Sarolta énekkari művész, szólamvezető.

 

 

A Kodály Filharmonikusokban több évtizede magas színvonalon végzett, elkötelezett munkájáért Rubányi Vilmos-díjat kapott Alexa Lajos harsonaművész, szólamvezető.

 

 

A Debrecen Megyei Jogú Város által alapított Nívódíjakat az együttesek művészeti tanácsai döntése és javaslata alapján vehették át a művészek:

 

Magas színvonalú művészi munkájáért, amellyel hozzájárult a Kodály Kórus Debrecen koncertprogramjainak sikeréhez, Nívódíjat kapott Anducska Katalin zongoraművész, a Kodály Kórus Debrecen volt korrepetitora.

 

 

A Kodály Filharmonikusokban magas színvonalon végzett, elkötelezett munkájáért Nívódíjat kapott Kutor Noémi hárfaművész, szólamvezető.

 

 

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak!

 

További híreink

Hadady László oboaművész születésnapját ünnepli a Kodály Filharmonikusok április 22-ei online koncertje, amelyen egy ősbemutató is elhangzik majd.

Április 11-én, 19 órától Debrecen város napja alkalmából ünnepi hangversenyt ad a Kodály Filharmonikusok Kollár Imre vezényletével.

Április 5-én, húsvéthétfőn 19:30-tól Schubert három rövid kórusművét adjuk közre Facebook-oldalunkon a Kodály Kórus Debrecen előadásában.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.