System message

Improvizatív játékok a Kodály Kórussal

Improvizatív játékok a Kodály Kórussal

Az egyetemes zenetörténet szinte minden korszakában találunk olyan műfajt mely hol kisebb, hol nagyobb mértékben teret enged az improvizációnak. A rögtönzés, a szabad előadói kreativitás évszázadok óta fontos alkotóeleme az élő zenei hagyománynak: nemcsak az indiai és afrikai tradicionális zene, de az ebből inspirálódó jazz zene is él ezzel az örökséggel.

A Kodály Kórus Debrecen március 31-ei, Teremtő szellem című koncertjén a vokális zene világából merítve mutatja be azt a folyamatot, amely a spontán zenei ötlettől elvezet a komponált zenéig, majd a megkomponált véletlenig, egészen az improvizatív játékokig. A koncert hallgatói sok izgalmas hangzásvilágot megismerhetnek, belekóstolhatnak a kórusimprovizáció különböző technikáinak világába, sőt akár magunk is részesei lehetnek a kialakuló zenei folyamatoknak, melyek egészen egyedi, felszabadító élményt nyújtanak a résztvevőknek és a hallgatónak egyaránt.

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.