System message

Átadtuk a 2018/2019-es évad díjait

Átadtuk a 2018/2019-es évad díjait

2019. június 6-án – hagyományosan a Hal közben – tartottuk évadzáró ünnepségünket, amely alkalomból köszönthettük jubiláló munkatársainkat, valamint elismerésünket fejezhettük ki az évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeink felé. A díjakat Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója, művészeti vezetője adták át.

A 2018/2019-es évad díjazottjai:

Rubányi Vilmos-díj: Pusker János csellóművész

Gulyás György-díj: Boda Istvánné énekművész

A zenekar Nívódíja: Márku Anikó, a Kodály Filharmonikusok Debrecen ütőszekciójának szólamvezetője

Az énekkar Nívódíja: Korponai-Kiss Noémi énekművész

Az évad ifjú zenekari művésze: Laskai László klarinétművész

Az évad ifjú énekkari művésze: Náray Máté énekművész

Komlóssy-díj: Tóth József fagottművész,

a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola igazgatója

Az év zenekari művészének Kállai Tibor kürtművészt,

Az év énekkari művészének Újvárosi Ildikót választották meg. Az ő díjaik átadására 2019. október 1-jén, a zene világnapján kerül sor.

Jubiláló kollégáink:

 

25 éves:

Szűcs Ferenc Sándor, énekkari művész

Lakatos Tibor, énekkari művész

 

30 éves: 

Deményfalvi Ágnes, énekkari művész

Kurgyis Tamás, énekkari művész

Susán Mónika Ágnes, énekkari művész

Kiss Csaba, énekkari művész

Kiss Hajnalka, oboaművész

 

40 éves: 

Bíró Ferenc, zenekari művész

Várady Szabó László, zenekari művész

Csősz János, trombitaművész

További híreink

Megjelent 2019/20. évi téli programfüzetünk!

 

Magyarország Külügyminisztériuma felkérésére a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen képviseli hazánkat, illetve a magyar kultúrát 2019. november 28-án a 20. szkopjei őszi komolyzenei fesztiválon.

Ízelítő Filharmóniából: idei Karácsonyi bérletünk egy kórus-, egy kamara- és egy nagyzenekari koncert belépőjét tartalmazza.

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.