Rendszerüzenet

„E hegedű által élő a kapcsolat Bartókkal”

„E hegedű által élő a kapcsolat Bartókkal”

Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt-díjas hegedűművész Bartók Béla műveinek egyik legcsodálatosabb tolmácsolója. A Kodály Filharmonikusok magyar kultúra napján adott hangversenye alkalmából – melyen szólistaként lép fel – kérdeztük Bartókról s különleges hangszeréről, melyen előadja a zeneszerző virtuóz versenyművét.

Január 22-én este a Kodály Filharmonikusokkal játszik a Kölcsey Központban. Zenélt már együtt a debreceni szimfonikus zenekarral?

Sokat játszottam velük Debrecenben, többféle felállásban is. Ezek már elég régi emlékek, főleg a Bartók teremhez köthetők. Ezért is külön öröm az újbóli együttműködés egy produkcióban velük!

A magyar kultúra napjának alkalmából nemzeti zenénk két legnagyobb alakjának egy-egy műve (Kodály: Fölszállott a páva; Bartók: 2. hegedűverseny) hangzik fel Debrecenben. Melyikük zenéje áll Önhöz közelebb?

Bartók Bélát nemzetközi szinten is a 20. század legnagyobb zeneszerzői között tartják számon, ha nem a legnagyobbként. Kodály neve is jól ismert külföldön, de őt nem ilyen fajta elismertség övezi. Ez nem azt jelenti, hogy Kodály nem a legmagasabb szinten írta meg szerzeményeit, az én szempontomból például hegedű-gordonka duója (Duo Op. 7.) nagyon fontos műve a zeneirodalomnak. Bartók élete során több szoros kapcsolatot ápolt hegedűsökkel, ezért mi hegedűsök nagyon szerencsések vagyunk, hiszen rengeteg míves darabot írt erre a hangszerre. Nagy gondossággal komponált, és valószínűleg képes volt kivárni a megfelelő égi inspirációt, ezért minden egyes művében ott van valami megfoghatatlan csoda, valami megmagyarázhatatlan, mély mondanivaló.


Bartók és Kodály

 A hangversenyen Bartók 2. hegedűversenyét interpretálja a közönségnek a zenekar kíséretében. Milyen személyes érzések kötik ehhez a műhöz?

A 2. hegedűverseny a 20. század egyik legszebb, legnehezebb, leghosszabb, legszövevényesebb és legbonyolultabb darabja. Megkerülhetetlenül magyar népzenei alapokon nyugszik, csakúgy, mint Bartók összes műve. A magyar népzenének talán a legfontosabb hangszere a hegedű, így a zenei gyökeret gyönyörűen lehet áltata közvetíteni. Bartók e darabja előtt már szerzett két rapszódiát, három szonátát, öt vonósnégyest. Hatalmas tapasztalattal megírt mű tehát ez, mely olyan katarzist és egyetemes zenei élményt ad játszóinak és hallgatóinak, amelyet mindenkinek meg kellene tapasztalnia. Kifejezetten olyan mű, amelyet minél többet hallgatunk, annál nagyobb élményt nyújt, s annál többet értünk meg belőle.

Külföldi közönségnek milyen előadni?

Talán külföldön még többet is játszottam, mint itthon. Ismeretlen közönség elé kiállva (akik még nem hallottak hegedülni, vagy nem ezt a művet játszani) egyfajta oldottságot érzek az előadásmódomban. Itthon teljesen más. Debrecenben is már sokan hallhattak akár szonátát játszani, akár a Kelemen Kvartettel vagy kamarazenélni feleségemmel, Kokas Katalinnal. Egészséges teher a vállamon olyan közönségnek játszani, aki már ismer. Sokkal nagyobb összpontosítást igényel. 

Csodálatos hangszeren szólaltatja meg ezt a darabot.

Kovács Dénes ezen a hangszeren játszott életének nagy részében. A magyar állam 1967-ben vásárolta meg Svájcból. Cremonában (ahol Stradivari is működött abban az időben) készítették 1742-ben: Guarneri del Gesù keze munkája. De a legkülönlegesebb kapocs az, hogy Kovács Dénes Zathureczky Ede tanítványa volt, s barátságban volt Szigeti Józseffel is, akik mindketten nagyon sokat dolgoztak együtt Bartókkal. A hegedű, ha jól bánnak vele, örökké él. Ez érződik a rezgésszámában, amit továbbítani is tud. Ha egy tanítványom hegedűjén játszom akár fél percet, ő a hangszerét visszakapva megérzi ezt, mint ahogy én is megérzem, amikor Perényi Eszter az én hangszeremet vette kézbe. E hegedű és Kovács Dénes, Zathureczky, Szigeti József által élő a kapcsolat Bartókkal.  

Zeneművészek között nőtt fel, a zenéről szól az élete. Más művészeti területekhez kötődik? Hogy van jelen még életében a „magyar kultúra”?

A szüleim klasszikus zenészek, de Pertis Pali, a híres cigányprímás volt a nagyapám, aki filmekben, például Jávor Pállal is szerepelt együtt, ezért az a fajta zene is a véremben van. A kultúra körül vesz, ha az utcán megyek az épületek vagy szobrok által. Fiatalon szerettem verseket írni, ma már inkább befogadom az költészetet. A gyerekeim által is folyamatosak a kulturális hatások. Középső gyermekünk, Gáspár nagyon szépen hegedül. A zenétől pedig eltekintve, a nagylányom Földessy Margit színitanodájába jár, ez által folyamatosan érkeznek a családunk életébe a legszebb irodalmi, így magyar művek is.

– KJE –

További híreink

Orbán György zeneszerző kivételes műveit éneklik.

Várad összeköt – ezzel a mottóval zajlott 2019. június 24. és 30. között a Szent László Napok Nagyváradon, mely a térség magyarságának egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozatává nőtte ki magát. A Kodály Filharmonikusok június 26-án este adtak koncertet a fesztiválon.

 

A Klasszikusok éjszakája elnevezésű program első alkalommal kerül megrendezésre, a Debreceni Virágkarnevál eseményeihez kapcsolódva.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.