System message

Háromszor is Kodály

Háromszor is Kodály

Bár a Kodály Filharmónia együttesei művészeti munkájukkal a „hétköznapokban” is a kodályi missziót törekednek tovább vinni, éltetni, az emlékév különösen jó alkalmat adott arra, hogy tisztelegjünk névadónk, a magyar zenetörténet kiemelkedő alakja előtt, másfelől, hogy újból emlékezetébe idézzük a világnak Kodály Zoltán kiemelkedő munkásságát nagyszerű szerzeményei által.

Psalmus Hungaricus, Galántai táncok, Budavári Te Deum, Jézus és a kufárok – e művek csendültek fel különböző variációkban Ungvár, Róma és Nagyvárad színpadain. A koncerteken közreműködtek a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, valamint Brassói-Jőrös Andrea, Bódi Marianna, Szerekován János, Kovácsházi István, Tony Bardon, Wágner Lajos énekes szólisták. A hangversenyeken Somogyi-Tóth Dániel vezényelt.


Brassói-Jőrös Andrea, Somogyi-Tóth Dániel, Bódi Marianna, Tony Bardon, Wágner Lajos

Missziónk első állomása a kárpátaljai Ungvár volt, ahol a Hungary Fest 2017  egyik eseménye volt koncertünk. A hangversenyen jelen volt Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Mikulin Viktor Petrovics, Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese, és Andrijiv Bohdan Evsztafijovics, Ungvár város polgármestere is, aki ünnepi beszédében is kifejezésre juttatta abbéli örömét, hogy városukban szerepelt Kodály-programunk.


A fotó az ungvári hangversenyünket követő fogadáson készült - Ukrajna

Következő koncerthelyünk – egyben turnénk legmesszebbi állomása – Róma volt, ahol a Santa Maria in Vallicella templomban, Peter Paul Rubens oltárfestménye előtt, csodálatos akusztikai körülmények között csendült fel – a helyszín szakrális volta miatt ezúttal – a Psalmus Hungaricus, a Jézus és a kufárok, valamint a Budavári Te Deum.

 
Santa Maria in Vallicella templom – Róma, Olaszország

Hangversenyünk szervezői partnerei voltak – lévén a koncert a Kodály-emlékév olaszországi rendezvénysorozatának kiemelkedő fontosságú eseménye – Magyarország Vatikáni Nagykövetsége, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Koncertünk előtt ünnepi beszédet mondott (többek között) Fekete Károly, a magyarországi Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából, együtteseink és a Nagyváradi Állami Filharmónia művészeinek közös előadásában hallható Himnusz után, az RMDSZ Bihar  megyei szervezete tartotta meg hagyományos Magyar Kultúra Napi díjátadó rendezvényét. Az ünnepséget  követően,  a Kodály-emlékév alkalmából szervezett koncertsorozatunkon utolsó alkalommal csendült fel a Psalmus Hungaricus, a Galántai táncok és a Budavári Te Deum.  


Szigligeti Színház – Nagyvárad, Románia

 

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.