Császár kvartett és Nagy szimfónia

A vonósnégyes műfaj atyjának is nevezett Joseph Haydn Op. 76-os sorozatának darabjai a klasszikus kamarazene irodalom csúcspontjai közé tartoznak. Közülük is kiemelkedik a sorozat harmadik darabja a „Kaiserquartett” (Császár-kvartett).  Nevét híres második tétele miatt kapta, amely variációs formában dolgozza fel Haydn saját dallamát, a „Gott erhalte Franz den Kaiser” kezdetű császári himnuszt. (Ez a melódia néhány évvel korábban, Haydn Esz-dúr trombitaversenyének Andante tételében is megjelent már.) A mű első tétele ünnepélyes, világos karakterű, klasszikus egyensúllyal és gazdag tematikus munkával. A második tétel lassú, bensőséges, négy variációban mutatja be a himnuszt, mindig más hangszerre bízva a vezető szólamot. A menüett robusztus, földközeli karakterű, míg a mű zárótétele lendületes és játékos. A „Kaiserquartett” egyszerre képviseli a bécsi klasszika formai tökéletességét és Haydn humorát, emberközeli hangját, miközben a lassú tétel emelkedett ünnepélyessége különleges súlyt ad az egész műnek.

Mozart pályája során két g-moll hangnemű szimfóniát komponált, közülük az első, úgynevezett “kis” g-moll szimfónia a 16 éves szerző alkotása. Az 550. Köchel számú “nagy” g-moll szimfónia viszont 1788-ban keletkezett, egyike a szerző utolsó három alkotásának ebben a műfajban. Első tételének karakteres, zaklatott főtémája szinte azonnal feszültséget teremt, amely végig kíséri az egész művet. A lassú tétel lírai, de nem mentes a belső nyugtalanságtól. A menüett szokatlanul komor hangvételű, erőteljes ritmusokkal, míg a trió világosabb színt hoz. A finálé szenvedélyes, sűrű szövésű, és ritka példája annak, hogy Mozart egy szimfóniát moll hangnemben fejez be. A g-moll szimfóniát gyakran az úgynevezett „Sturm und Drang” (vihar és szenvedély) stílus egyik csúcspontjaként emlegetik, amely a klasszika keretein belül szokatlan érzelmi intenzitást hordoz.

– baljos –