BACH 340

Johann Sebastian Bach passiói (a János- és a Máté-passió) az emberi alkotó elme legjelentősebb csúcsteljesítményei közé tartoznak. Hatásuk, kisugárzásuk csak a legnagyobb zsenik – Shakespeare, Leonardo, vagy Michelangelo – alkotásaihoz mérhetők. A két részből álló oratorikus alkotás – mely Jézus szenvedéstörténetét és halálát jeleníti meg János evangélista leírásából kiindulva – összetettségével, szuggesztív ábrázolásmódjával talán túl is nő az oratórium műfaj keretein. Nagy kortársaival (Vivaldi, Händel, Telemann) ellentétben Bach nem komponált operát, mégis felépítésében, drámai jeleneteiben a János-passió sokkal inkább mutat a színpad irányába, mint pályatársai művei. A mű szövege és zenei megoldásai nagyon szoros összhangban állnak egymással. Számos helyen érzékelhető a szövegfestés technikája, amint Bach zeneszerzői eszközökkel kiemeli, illusztrálja az elhangzó szavakat és történéseket. Ezek a mélyről fakadó, egyszerű, de hatásos megoldások jellemzik a passió hangszerelését is. Az áriák esetében rendszerint szólóhangszerek (fuvola, oboa, hegedű, gamba) teszik színessé, különösen kifejezővé a zenei anyagot. A történet drámai izgalmán túl sajátos dinamizmust ad a János-passiónak az egymást követő részek kontrasztáló jellegéből adódó változatosság.

A mű első előadása 1724 Nagypéntekjén zajlott le Lipcsében, de később is több alkalommal megszólalt a szerző életében. Szövege János evangéliumának 18-19. fejezetén, annak Luther-féle német fordításán alapszik. A Biblia szavait és történéseit általában a recitativókban idézik meg a szereplők: Jézus, Pilátus, és Péter. Az Evangélista (tenor) narrátorként vezet végig a filmszerűen pergő történeten, melyet szabadon költött versek, kommentárok szakítanak meg. Ezek az általában visszatérő (Da Capo) formában komponált áriák mintegy tükörképei az elbeszélt eseményeknek. Meghatározó szerepet játszanak a passióban a protestáns népénekek, a korálok is, melyek a gyülekezet reflexióit fogalmazzák meg. Az ún. „turba” kórusok ezzel szemben a Jézus korabeli nép lelkiállapotának, véleményének megjelenítői. Különös jelentőségű a művet indító nagyszabású nyitókórus („Herr, unser Herrscher!”), illetve a passiót lezáró különös szépségű siratóének („Ruht wohl...”), melyet feloldásként még egy zárókorál követ.

– baljos –