NAGYHETI HANGVERSENY

Felix Mendelssohn-Bartholdy számára mindössze harmincnyolc év adatott, hogy megalkossa remekművekben gazdag életművét. Tizenhét évesen bemutatott Szentivánéji álom-nyitánya már egy tökéletesen felkészült, egyéni hangú zeneszerzőről tanúskodott. A zenetörténészek a korai romantika képviselői közé sorolják, aki a klasszikus és barokk hagyományok talaján alkotta meg hangvételében és érzelmeiben már ízig-vérig XIX. századi műveit. A protestáns hitre tért Mendelssohn fiatalon, huszonkét évesen komponálta „Reformáció” néven ismertté vált, ötödik szimfóniáját. Gyermekkori vonósszimfóniáit követően valójában ez a második nagyzenekarra szánt szimfóniája. (A kissé megtévesztő sorszámozást az magyarázza, hogy a partitúra kiadására csak két évtizeddel a szerző halála után került sor.) Ebben a művében nem a finoman artisztikus, tündérvilágot és természeti élményeket érzékletesen ábrázoló Mendelssohn hangját halljuk, hanem a tematikának megfelelően inkább a filozofikus jelleg dominál. A darabot a zeneszerző 1830-ban, az Ágostai hitvallás (Confessio Augustana) közzétételének 300. évfordulójára készítette. Négy tétele a lutheri reformáció küzdelmeit, a nép jellemvonásait írja le a romantikára jellemző szenvedélyes dallamossággal. A reformáció eszméjére a leginkább az ünnepélyes harci indulóval véget érő zárótétel utal, melynek során felhangzik a legismertebb protestáns korál, az „Erős vár a mi Istenünk” dallama is. A „Reformáció” jelzőt a szerző nővére, Fanny Mendelssohn társította a darabhoz.

Az alapvetően zseniális (víg)opera-szerzőként számontartott Gioacchino Rossini az egyházzene műfaját két jelentős remekművel is gyarapította. Ezek közül a Szűzanya fájdalmát megjelenítő latin himnuszra épülő Stabat Mater a népszerűbb, bár a Petite Messe Solennelle sem hiányzik a hangversenyek műsoráról. 1831-ben egy spanyol megrendelés nyomán kezdett hozzá Rossini a Stabat Mater komponálásához, de váratlan betegsége megakadályozta a munka befejezését. Ekkor kérésére barátja, Giovanni Tadolini írta meg a hiányzó tételeket. Ezt a kétszerzős változatot mindössze egyszer adták elő, Madridban. Több, mint egy évtized elteltével azonban Rossini – mellőzve Tadolini tételeit – teljessé tette a partitúrát. A bemutatóra 1842 januárjában került sor Párizsban, melyet néhány neves kortárs – köztük Richard Wagner – erőteljes fanyalgása és irigykedése övezett. A Stabat Mater – Jacopone da Todinak tulajdonított – latin szövege 10 részre tagolódik, melyeket a szólóénekesek és a vegyeskar különböző kombinációkban szólaltatnak meg. Operai stílusának jellegzetes vonásait Rossini ebben a szakrális művében is őrzi. Míg az európai egyházzenét általában az emelkedettség és a szigorú formai szabályok jellemzik, addig Rossini partitúrája bővelkedik az érzéki szépségű bel canto dallamokban és a könnyű kézzel alkotott bravúros fordulatokban. Valamennyi ütemével példázza a tragédiákon is felülemelkedő latin életszeretetet és szépségideált.

(baljos)

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BARTÓK BÉLA ÉNEKKARA

1948-ban egy jogászhallgató, Baross Gábor hívta életre az énekkart, mely 1969 óta, Bartókné Pásztory Ditta engedélye alapján viseli Bartók Béla nevét. Kezdetben az együttes tagsága jogászhallgatókból került ki. 1954-ben az Egyetem Központi Vegyeskarává szerveződtek. Számos alkalommal léptek fel külföldön, Európán kívül az Egyesült Államokban, Kanadában. Több nemzetközi verseny díjazottjai. Az énekkar repertoárján reneszánsz és barokk kor komponistáinak művei, a bécsi klasszika reprezentánsainak alkotásai egyaránt szerepelnek, rendszeresen éneklik Kodály Zoltán és Bartók Béla műveit, ugyanakkor helyet kapnak a kortárs magyar zeneszerzők alkotásai is. Az utóbbi években az Egyetemi Koncertzenekarral együtt rendszeres résztvevői a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. A művészeti együttes vezetője Kovács László karmester, Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész, tagjai az ELTE jelenlegi, valamint volt hallgatói és oktatói.

Rendes Ágnes

Megyesi Schwartz Lúcia

Boncsér Gergely

Wagner Lajos