A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye

Gerald Finzi (1901-1956) neve a legtájékozottabb koncertlátogatók számára is meglehetően ismeretlenül cseng. A brit zeneszerző magánúton végezte tanulmányait. Művei közül legjelentősebbek dalciklusai és kóruskompozíciói, melyeket gyakran latin szövegre komponált. Lírai hangú The Fall of the Leaf (Hulló falevél) című elégiája  Martin Peerson dallamához nyúl vissza, mely a brit reneszánsz zene egyik fontos gyűjteményében, a Fitzwilliam Virginal Bookban lelhető fel. A darab vázlatai 1926-29 között készültek, majd kétzongorás verzióban készült el a partitúra. Hangszerelése azonban hiányos maradt, a kiegészítéseket utóbb a zeneszerző barátja, Howard Ferguson végezte el.

Johannes Brahms 1887-es keltezésű a-moll kettősversenyének zenei anyaga a szerző eredeti szándéka szerint ötödik szimfóniájának alapjául szolgált volna. Ezért nem meglepő, hogy a végül hegedű-gordonka szólóra és zenekarra komponált mű inkább a klasszikus sinfonia concertante hagyományát folytatja, mint a versenyművekét. Brahms ezzel a darabbal igyekezett újraéleszteni barátságát Joachim Józseffel, a híres hegedűművésszel. A két szólóhangszer alkalmazása egyszerre ad lehetőséget kamarazenei és szimfonikus karakterek alkalmazására, melyek aztán Brahms keze alatt rendkívül tartalmas,  három tételes – több mint harminc perc időtartamú – kompozícióvá formálódtak.

A Fantasztikus szimfónia Berlioz egyik legjelentősebb műve, amelyben először alkalmazta az ún. vezérmotívum technikát. Az öt tételes zenemű szöveges programja egy szerelmében csalódott művész látomásait ábrázolja. Az Álmok és szenvedélyek  című nyitótételben az „idée fixe” téma első megszólalását halljuk, mely a szerelembe esés pillanatát jeleníti meg. A második tétel egy bál hangulatát idézi fel. A harmadik, mezőn játszódó jelenetben Berlioz festői effektusokra törekszik, természeti idillje a lassú tétel szerepét tölti be. A negyedik tétel egy démoni látomás: a művész álmában megölte kedvesét, elítélték és most a vesztőhelyre kísérik, miközben hatalmas indulót hallunk. A lefejezés előtt a halott kedves alakja újból megjelenik. A Boszorkányszombat című zárótételben a művész temetésén járunk, ahol boszorkányok és egyéb szörnyek tombolnak. Felsejlik a szeretett hölgy alakja is, mely aztán hamarosan torzképpé válik. Az alvilági jelenetbe Berlioz beleszövi a végítélet, a Dies irae gregorián dallamát is, mely parodisztikus jelleggel, egyszerre szólal meg a boszorkánytánc diabolikus hangjaival.

(szöveg: Balogh József)