STABAT MATER

Joseph Haydn: D-dúr szimfónia, No. 104 („London”)

Haydn utolsó szimfóniája 1795-ben keletkezett, második londoni útjának idején, és méltó összegzése a zeneszerző száznégy kompozíciót felölelő szimfonikus életművének. A mű monumentális, mégis világos szerkezetű, amelyben Haydn érett mesterségbeli tudása és kifogyhatatlan invenciója egyaránt megmutatkozik. A lassú bevezetés ünnepélyes hangulatot teremt, amelyet az energikus nyitótétel követ, tele ritmikai ötletekkel és meglepő hangsúlyokkal. A lassú tétel variációs jellege, a menüett robusztus népi karaktere és a lendületes finálé mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a „London” szimfónia a klasszikus szimfonikus irodalom csúcspontjaként szólaljon meg.

Gioacchino Rossini: Stabat Mater

Rossini Stabat Mater című egyházzenei műve a 19. század egyik legkülönlegesebb oratorikus alkotása, amelyben az operaszerző jól ismert, jellegzetes hangvétele szakrális szöveggel párosul. A mű 1842-ben hangzott el teljes egészében először. Rossini a Jacopo da Todi által jegyzett latin középkori himnusz sorait erőteljes érzelmi töltettel, ugyanakkor világos formálással zenésítette meg. A szólistákra és kórusra írt tételek váltakozása operai kifejezésmódot kölcsönöz a műnek, miközben a fájdalom, az együttérzés és a remény érzései egységes ívben bontakoznak ki. Az énekszólisták az egyéni fájdalom és belső ima hangján szólalnak meg, míg a kórus a közösségi szenvedés és a hit megjelenítését szolgálja. A Stabat Mater egyszerre hordoz mély vallásos tartalmat és színpadszerű, zenei megoldásokat, amelyek a mai napig erőteljes hatást gyakorolnak a hallgatóra.

– baljos –