A romantika útján
Hangversenyünk címét akár „a romantika kezdetei”-re is átfogalmazhatnánk, tekintve, hogy Mendelssohn és Schubert is egy átalakuló művészeti korszakban alkottak. Formai jegyeikben még inkább a klasszikus mintákat követték, hangvételükben, érzésvilágukban azonban már egyértelműen romantikusnak tekinthetők. Közös vonásuk az is, hogy tragikusan rövid élet adatott számukra, mindketten harmincas éveikben távoztak a földi létből.
Mendelssohn pályájának alakulása ugyanakkor Mozartra is utal, miután ő is csodagyerekként indult, és tizenhét éves korában bemutatott Szentivánéji álom-nyitánya már egy tökéletesen felkészült, egyéni hangú zeneszerzőről tanúskodik. A prózai színpadi művekhez készült kísérőzenék divatja a zeneirodalomban évszázadokon át hódított. Ezeknek az alapvetően hangulatfestő funkcióval bíró zenéknek a célja elsősorban a cselekmény érzelmi hatásának fokozása volt. Gyakran előfordult azonban, hogy az egyes tételeket szerzője utólag sorba rendezte, és szvit formájában, vagy akár külön-külön is előadhatóvá tette. Így történt ez Mendelssohn esetében is, aki Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékához alkotott ifjúkori nyitányát mintegy másfél évtizeddel később, 1843-ban egészítette ki összesen 14 részből álló kísérőzenévé. Tételei közül a virtuóz Scherzo a szerzőjére oly jellemző tündérmese hangulatot idézi fel. A Notturno címének megfelelően az éjszakai erdő holdfényes, varázsos világát jeleníti meg. A mindenki számára jól ismert, ellenállhatatlan Nászinduló pedig Theseus és Hyppolita esküvőjét kíséri.
Schubert életművét leginkább zongora- és kamaraművei, szimfóniái és dalai révén ismerjük. Nem kevésbé jelentősek azonban oratorikus és kisebb apparátusú kórusművei sem, melyeknek megalkotásához a bécsi Stephansdom fiúkórusában szerzett személyes tapasztalatait is magától értetődően felhasználta. A hangversenyen elhangzó német szövegű darabjai valójában négyszólamú, zongorakíséretes társasénekek, melyek énekkari megszólaltatásra is alkalmasak. A két szélső darab (Gott im Ungewitter, An die Sonne) szövegírója a XVIII.századi Hans Peter Uz, míg a Des Tages Weihe költője ismeretlen. Schubert zenei megoldásai a nagy zeneszerző elődökre utalnak vissza, Händel, C.Ph.E. Bach és Haydn szelleme jelenik meg bennük. Nyugodtan állíthatjuk, hogy dalaihoz hasonlóan ezek a vokális művei is rendkívül kifejezőek és karakteresek. A szakrális gondolatokat tartalmazó szövegekre reflektáló zenei megoldások – mindhárom mű esetében – a himnuszoktól a drámai hangfestésig, a homofóniától a polifóniáig terjednek.
A Mendelssohn-család anyagi helyzete lehetővé tette a zeneszerző számára a gyakori külföldi utazásokat, melyeknek élményeit gyakran műveiben is megörökítette. Ezek közé tartozik harmadik és negyedik szimfóniája, melyek a „Skót”, illetve „Olasz” melléknevet viselik, vagy például népszerű „Hebridák” című nyitánya is. A zordon szépségű skót tájak látványa több, mint egy évtizeden keresztül foglalkoztatta Mendelssohnt, míg végül 1842-ben bemutatójához érkezhetett a-moll hangnemű III. szimfóniája. Megírásához Stuart Mária tragikus élete is ihlető forrásként szolgált a szerző számára, mint azt a fennmaradt feljegyzések is bizonyítják. Szokatlan módon, a szimfónia négy tétele egy nagy egységben hangzik el. A melodikusan rendkívül gazdag darab érzelmi skálája igen széles. Egy sötét és viharos első tétellel indul, melyet örömteli, ám rövidre szabott második követ. Ezután a szerelem és a sors küzdelmeit idéző lassú tételt hallunk, és végül a skót néptáncok hangulatvilágát idéző fináléval érkezünk a szimfónia lezárásához.
(baljos)
