System message

Szabadi Vilmos és a Nemzeti Filharmonikusok a Kölcseyben

Szabadi Vilmos és a Nemzeti Filharmonikusok a Kölcseyben

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar vendégszereplése mindig fontos esemény a debreceni zenei életben: október 18-án, pénteken a Kodály Filharmónia Debrecen Korzó bérletsorozatában adnak vendégkoncertet Szabadi Vilmos MIDEM-, Liszt-, Prima-díjas hegedűművész közreműködésével, Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester, az együttes zeneigazgatója vezényletével.

Műsoruk középpontjában ezúttal két zenekar-kíséretes hegedűkompozíció áll. Ezeket egy-egy 20. századi zenekari mű keretezi, melyeknek fontos alkotóeleme a keringő. Ravel  éppen százéves szimfonikus költeménye a La valse, a bécsi valcernek és a Strauss família művészetének kíván emléket állítani. Egy eltűnőben lévő kor hangulatát, a keringőzés szenvedélyét idézi meg pazar színekben tobzódó, féktelen ritmikájú partitúrájával. A hegedűszólós Tzigane című rapszódia nem más, mint hódolat a világszerte népszerű virtuóz hegedűsök előtt. Az eredetileg zongorakíséretes darab nem tartalmaz autentikus cigány dallamokat, sokkal inkább azt a szenvedélyes játékmódot idézi meg, mely a roma muzsikusokat világszerte híressé tette. Max Bruch a 19. század kiváló német komponistájának I. g-moll hegedűversenye rendszeresen szerepel a hegedűsök repertoárján. A középső, lassú tétel különös szépségű dallamával ragad meg, majd a finálé szilaj, karakteres zenei anyaga remek lehetőséget ad a szólista – ezúttal Szabadi Vilmos – számára, temperamentumának és virtuozitásának bemutatására. A későromantikus Richard Strauss Rózsalovag című vígoperája is egy letűnt időszak, Mária Terézia korának hangulatát idézi. Az 1945-ben összeállított zenekari szvit az opera keresztmetszetét adja, felvonultatva benne a szerző valamennyi erényét: áradó dallamosságát, pazar hangszerelését és kiváló formaérzékét. Megjelenik benne a névrokon „Keringőkirály” Strauss család bécsi valcereinek hangulata is, ezzel adva keretet a teljes hangversenynek.

Bővebb információk a koncertről és jegyvásárlás IDE kattintva!

This webpage use cookies. Cookies stored on your computer.