Menü
A fővárosban öt éves múltja van a Színházak Éjszakájának. A debreceni Csokonai Színház most először fogadott nézőket ily módon, és szombat este nyolckor körülbelül százan össze is gyűltünk a kétórás, ingyenes utazásra az előcsarnokban.
A vártnál is nagyobb ütemben növekszik a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus bérleteseinek száma. Még javában tart a bérletértékesítés a városunk komolyzenei hangversenyeire, de már most minden korábbi csúcsot megdöntöttek az eredmények.
A zenei vezetés mellett a menedzselésben is jól helytállt Somogyi-Tóth Dániel, aki 2011 óta igazgatja a Kodály Filharmónia Debrecent. Megtudtuk, azóta éves szinten az eladott bérletek száma nyolcszorosára, az abból származó bevétel tízszeresére nőtt.
A Kodály Filharmonikusok Debrecen próbajátékot hirdet cselló, hárfa, I. hegedű és II. hegedű határozott idejű állásra. A próbajátékok 2016. október 27.-én a délutáni órákban lesznek a a Simonffy utca 1/c II. emeleti próbatermében.