Rendszerüzenet

Évadzáró

Évadzáró

Mint azt már számos Debrecenbe látogató vendégművész megjegyezte: hálás a debreceni közönség. A sikert nem csak a taps mértéke, hanem a látogatottság is jellemzi: egyre többször tartanak pótszékes teltház előtt koncerteket a város hivatásos zenei együttesei a Kölcsey Központban. A komolyzenei hangversenysorozat számára új helyszínt elfogadták a nézők, köszönhető ez annak is, hogy a szervezők igyekeztek megfelelő körülményeket teremteni a nem elsősorban koncertek számára épült teremben.

Az idei sorozatban folytatódott a hagyományos műsorszerkesztés, több olyan hazai és néhány külföldi fellépő színesítette a programokat, akik nem mellékesen rangos nemzetközi versenyek győztesei voltak. Az együtteseket neves karmesterek vezényelték, köztük Kovács János, Kollár Imre, Ivan Angelov, Vashegyi György. Nagyon sok ragyogó tehetségű vendégművészt sikerült megnyerni a koncertjeik közreműködőjeként. Ezeken a Virtuózokból megismert Boros Misi, a kiváló lengyel csellista, Tomasz Daroch, Miksch Adrienn, Szerekován János, Rácz Rita és Haja Zsolt operaénekesek, Czakó Péter szaxofonművész, Molnár Zoltán trombitaművész, Szűcs Máté, a Berlini Filharmonikusok debreceni származású szólóbrácsása, Jandó Jenő Kossuth díjas zongoraművész, Lendvay József hegedűművész, és még persze sok más neves előadó is részt vett. Kovács László klasszikus koncertjei mellett kirándulásokat tehettünk vele a jazz és a folk irányába: a Trio Midnight Oláh Kálmánnal az élén lépett fel a Kodály Filharmonikusokkal, míg a Muzsikás együttes és Petrás Mária a zenekarral és a Kodály Kórussal karöltve szereztek életre szóló élményt. Vendégként fellépett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével, a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándorral és Lugosi Dániel Alival.

A színes koncertkínálat, valamint a növekvő művészi színvonal által minden korábbinál magasabb szintre emelkedett a bérleteket és a jegyeladások száma, nem egyszer pótszékes teltház fogadta a fellépőket, a bérletes sorozat záró koncertjei pedig állótapsos tetszést arattak.

Kodály Filharmónia Debrecen

A színes műsor mellett mindkét együttes eleget tett más helyi és regionális kötelezettségeinek is, valamint számos más belföldi, többnyire fővárosi meghívásnak. A Kodály Filharmonikusok élete, mint ahogyan eddig is, szorosan összefonódik a Csokonai Színházéval, hiszen a város színházi életének egyik legfőbb pillérét adó zenés előadások állandó közreműködője. A 2015-16-os évadban Donizetti: Szerelmi bájital, Verdi: La Traviata című operája sikerének is részese volt az együttes. A Kodály Filharmonikusok mint minden évadban, most is felléptek a Müpa Szimfonikus Felfedezések című sorozatában, de részesei lehettek a Magyar Állami Operaházban Borisz Eifman által koreografált csodálatos Anna Karenina balettelőadásoknak, valamint a Budapesti Operettszínház Újévi Operettgála-sorozatának is.

A Kodály Kórus Talán a legnagyobb presztízsű felkérése a Budapest Tavaszi Fesztivál záró koncertjén történő fellépés volt, ahol az osztrák ütős fenomén Martin Grubingerrel és együttesével adtak kitörő sikerű hangversenyt. Szintén büszkeségre ad okot, hogy az immár másodszor Oscar-díjjal elismert Ennio Morricone változatlanul ragaszkodik a Kodály Kórus részvételéhez európai koncertkörútján.

Megemlékezett a filharmónia Gulyás György, a Kodály Kórus alapító karnagya születésének 100. évfordulójáról. A centenárium alkalmából rendezett eseménysorozat keretében együtt lépett fel a Kodály Kórus Debrecen, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Canticum Novum Kamarakórusa, valamint a szakközépiskolában működő Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar; a hangversenyt Vásáry Tamás, Debrecen díszpolgára vezényelte.

De még nem ér véget teljesen az évad, a Kodály Filharmonikusok egy londoni lemezkiadóval kötött szerződésnek megfelelően javában dolgoznak egy CD-sorozat felvételein, valamint a kórus és a zenekar is gőzerővel készül a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny ősbemutatóira.

Kodály Filharmónia Debrecen

Az évadzáró eseményen Komolay Szabolcs alpolgármester elmondta, A Csapó utcán fel akarják építeni azt a koncertépületet, melyben megfelelő helyre kerülhet a komolyzene. Az alpolgármester kiemelte, nagyon megérdemelné az új helyet a filharmónia, mert minden koncert teltházas volt, sőt olyan fellépések is voltak, ahova pótszéket kellett betenni. Komolay Szabolcs hangsúlyozta, nagyon jó eredmény az, hogy a tavalyi évadhoz képest 7,5 százalékkal nőtt a nézők száma idén.

A 2016/2017-es évadban a komolyzenei kínálat jelentősen bővül, a megszokott kétszer tíz koncertet tartalmazó bérletek mellett többféle, kevesebb koncertet tartalmazó bérletet kínál a Kodály Filharmónia, sőt több más műfaj - például a fényfestés is! - bemutatkozik majd komolyzenei köntösbe bújtatva. A Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető, Kovács László vezető karmester és Szabó Sipos Máté vezető karnagy által összeállított évad csúcspontjának kétségtelenül a King's Singers énekegyüttes koncertje ígérkezik, melyen a világhírű brit énekesek együtt lépnek fel a Kodály Kórussal és a Kodály Filharmonikusokkal. Az együttesek művészeti vezetőin kívül Kocsis Zoltán, Káli Gábor, Kollár Imre, Kovács János, valamint Bényi Tibor fogja vezényelni a zenekart illetve a kórust. A debreceni közönség újra találkozhat majd Vásáry Tamással, Miklósa Erikával és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, Perényi Miklóssal és Gál Tamással, a Virtuózok legutóbbi szériájának díjazottjaival, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

További híreink

Budapest Music Center 4000 négyzetméteres zenei központja ad otthont a Kodály Kórus legújabb kortárs koncertsorozatának.

Megjelent legújabb műsorfüzetünk: Kodály Tavasz 2024!

Március 8-án a Kodály Kórus egy olyan zenei utazásra invitálja Önöket, amelyben az égi hangok és a földi művészet találkozásának lehetnek tanúi.

 

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.