Rendszerüzenet

Kodály Filharmonikusok

Minden eddiginél sikeresebb évadot zártak a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Kodály Kórus Debrecen. A közönség visszajelzései, valamint a növekvő jegy- és bérletváltások azt mutatják, a debreceni és környékbeli közönséget, és az idelátogató turistákat is érdeklik az együttesek produkciói.

Már a kezdést megelőzően jókora tömeg gyűlt össze augusztus 26-án az Almásy-kastély parkjában, ahol a debreceni Kodály Filharmonikusok Közelebb a csillagokhoz című koncertjét hallgathatta meg a közönség.

A fővárosban öt éves múltja van a Színházak Éjszakájának. A debreceni Csokonai Színház most először fogadott nézőket ily módon, és szombat este nyolckor körülbelül százan össze is gyűltünk a kétórás, ingyenes utazásra az előcsarnokban.

A vártnál is nagyobb ütemben növekszik a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus bérleteseinek száma. Még javában tart a bérletértékesítés a városunk komolyzenei hangversenyeire, de már most minden korábbi csúcsot megdöntöttek az eredmények.

...
10
További híreink

Lapozza át a 2018/19-es évadot bemutató kiadványunkat és válassza ki az Ön számára legmegfelelőbb bérletet a négyféle – Napló, Korzó, Gulyás, Rubányi – ajánlat közül!

20 bérletes hangverseny, több mint 40 külföldi fellépés, előadások Budapest legrangosabb fesztiváljain, számos kamarakoncert és közönségtalálkozó, folyamatos belföldi felkérések, külföldi turnék, CD-felvételek, performanszok, videoklipek – ismételten sűrű és sokszínű szezont zártunk le.

2018. Június 8-án – immár hagyományosan a Hal közben – tartottuk évadzáró ünnepségünket, amely alkalomból köszönthettük jubiláló munkatársainkat, valamint elismerésünket fejezhettük ki az évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeink felé.

A(z) Kodály Filharmónia Debrecen oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.